Egy gyermek esetében megjelenő súlyos, vagy tartós betegség nagyon megváltoztathatja a család működését. Annyit elmondhatunk minden esetben, hogy megviseli a gyermeket és a szülőket is. A nyílt viselkedés lehet nyugodtság, vagy támogatás a szülők részéről, illetve együttműködés, türelem és remény a gyermek részéről, de valahol, mélyen - vagy nem is annyira mélyen - megtalálhatják a félelmet, a feszültséget, és a bizonytalanságtól való tartást. Betegség megjelenése még felnőtteknél is azt a reakciót váltja ki, hogy "ez nem történhet meg velem", mely gyerekbetegségeknél fokozottabban jelen van. Hiszen ki számít arra, hogy egy ártatlan gyermek szenvedjen betegségtől? Emiatt a negatív érzések jelenléte akár fokozottabb is lehet. Miután a tagadásból kikerültek, a gyászfolyamathoz hasonló szakaszokat figyelhetnek meg, mint a düh, az alkudozás, a lehangoltság és végül az elfogadás. Érdemes azonban tisztában lenni azzal, hogy a folyamaton nem csak a szülők, hanem a gyermek is végig mehet. Ő a legkisebb, és talán neki van a legnagyobb szüksége a támogatásra. Miért is?

A gyerekek személyiségfejlődése során nagyon fontos a biztonság érzésének a megtapasztalása, ami tartós betegség esetén több szinten is sérülhet. Hiszen a gyermek bizonytalanságot él át a saját jövőjével kapcsolatosan, félelmek jelennek meg benne akár a halállal kapcsolatosan, és érzelmileg is bizonytalanabb légkörbe kerül, mivel az egész család stresszesebb, feszültebb, bizonytalanabb. Sok esetben halmozódik ez a feszültség, mivel titkolózások, őszinteség hiánya vagy a szülők túlzott szorongása jelenik meg. Mindent összevetve nagyobb feladatokkal kell megküzdenie, mint ami az életkorában aktuális lenne. Ilyen például a fájdalomtűrés, a testi beavatkozások elviselése, a betegség tüneteihez, a vizsgálatokhoz való alkalmazkodás, vagy akár a szeparáció - a szülőtől való hosszabb-rövidebb elválás.

Hosszabb betegség esetén a következőkre érdemes figyelni a gyerekeknél:

Még ha jól és ügyesen tűri is a körülményeket, fontos lehetőséget adni neki arra, hogy kifejezze félelmét, ellenállását, szorongásét vagy agresszióját. Ilyen lehet például, amikor játékban, mesében, történetben, stb. megjelenik a kórház, az orvosok, és ő lehet az "agresszor", ő "élheti ki" vágyait a gyámoltalan gyermeken. Sokszor látható, hogy nagy élvezettel élik bele magukat a helyzetbe. Vagy akár az is előfordulhat, hogy a játékban a gyerek - aki természetesen nem ő igaziból - ellenáll a beavatkozásnak. Ezekben az esetekben nem kell megijedni, főképp, ha a valóságban ennek az ellenkezője figyelhető meg. Persze a játékot fordítva is lehet használni, mikor a gyermek nagyon fél, és nehezen működik együtt (főképp kisebb gyerekeknél). Ilyenkor a játékban különböző szerepekben meg lehet mutatni neki, hogy mire számíthat, hogyan lehet viselkedni orvosi helyzetben és ezt kicsit begyakorolhatja.

A másik fontos dolog, amire figyelni érdemes, az a biztonságérzet, érzelmi támasz nyújtása. Ennek egyik legfontosabb lépése az informálás, és az őszinteség. Persze mindent a gyermek szintjének megfelelően kell közölni, és fontos a biztatás is. De nem érdemes azt mondani, hogy "nem fog fájni", mikor fájni fog. Persze azt sem érdemes mondani, hogy "fú, ez nagyon fájni fog". Inkább azzal tudják a legjobban támogatni őt, ha elmondják, hogy mi fog történni, milyen eszközzel, hogyan fognak hozzá nyúlni, és miért, milyen változást fog ez előidézni. Fontos a fájdalomról is beszélni, de rögtön mellette legyen ott a támasznyújtás, pl. az erejének és bátorságának a hangsúlyozása. Illetve a végén, mikor esetleg sír, vagy fájdalma van, akkor lényeges a vigasz. Így a személyiségében és a világról alkotott képében nem a fájdalom és a szorongás lesz a fő komponens, hanem hogy a fájdalmat ki lehet bírni, mert nem egyedül van benne.

A családi élet megváltozása már korábban szóba került. Erre is érdemes figyelni tartós betegség jelenlétében. Fontos jelenség itt a féltés. Természetes dolog, ha gyermeküket féltik sok mindentől, hiszen életük értelme, ajándéka, stb. Emellett a valóságban is támogatást és óvást igényelnek, de... Gyermeküknek ez az egyetlen gyerekkora. És - bár bizonyos területeken nagyon különbözik az átlagos gyerekektől, - meg kell harcolnia a normál fejlődés nehézségeit. Ilyen például az önállóság fejlődése, ami sok esetben akadályba ütközik a túlzott féltés, és gyerekszerepben tartás miatt. A beteg gyerekeknek is meg kell élniük, hogy képesek egyedül boldogulni az életben, hogy félelmeikkel szembe tudnak nézni szülők nélkül. Ehhez fokozatosan messzebbre kell engedni őket, még ha szülőként ez erősebb szorongást is jelent, mint egy egészséges gyereknél. Ez halmozott probléma lehet, ha testvérek is vannak a családban. Ilyenkor még inkább meglátszódnak a különbségek, és feszültséget okozhat ez a testvérek között. Az önállóság megélése mellett pedig még a kortárs kapcsolatok jelenléte is fontos, a kettő általában erősen együtt is jár.

Még egy utolsó gondolat: a túl sok feladat és erős érzelmek kezelése miatt sok esetben túlérettekké válnak ezek a gyerekek, amire bizonyos szintig szükség is van, de figyelni kell rá, hogy a saját korosztályukkal is megtalálják még a hangot, ne legyenek túlzottan távol attól, ahol a betegség nélkül lennének. Ellenkező esetben érdemes pszichológusi segítséget keresni, akár csak egy kis támogató, szupportív terápiára.

Más gyerekek az ellenállással, vagy agresszióval reagálnak a szorongásra, ami szintén segítségkérésre ösztönözheti Önöket, hiszen ez egy pont után a gyermek testi épségét is veszélyezteti, ha az orvosi beavatkozásokkal szemben is jelen van ez a hozzáállás.

Harmadik eset a túlzott szorongás vagy visszahúzódás, ami azt jelzi, hogy a háttérben levő félelmek eluralkodtak a gyermeken, az ezeken való felülkerekedéshez egy bizonyos pont után ismételten a szakembert javasolnám.

A legfontosabb, amit szülőként megtehetnek, hogy érzelmileg támogatják a gyermeket, biztonságot és őszinteséget közvetítve neki.