Vekerdy Tamást eddig is kedveltem, és szerettem olvasni könyveit, hallgatni előadásait. Ma is találtam egy cikket a legújabb Psziché Magazinban (2011. augusztus-szeptember), amely egy nagyon fontos témáról szólt: Mi történik, ha válnak a szülők. Állítólag erről egy egész könyve fog szólni, mely valamikor az ősszel fog megjelenni. Addig is egy kis ízelítő.

Sajnos az utóbbi évtizedekben nagyon nagy arányú a válások száma. Nem szeretnék számokkal dobálózni, nehogy kritika érjen, de az viszont tény, hogy a gyerekekre semmiképpen nincs jó hatással ez az esemény. Onnantól kezdve, hogy a házaspár gyermeket vállalt -egyet, kettőt, hármat..-, felelős értük. Minden döntésük valamilyen hatással jár, és speciel a válás egy csalódás, melyben elveszítik a szüleik egységét, melyben távolabb kerülnek egyik szülőjüktől, mikor gyökeresen megváltozik minden, és a feszültségek, melyek mindenkit áthatnak, a gyerekek szorongását is növelik. Mégis beszélhetünk olyan megoldásról, amely nem jár ennél több negatívummal. Hiszen az előbbiek felsorolásán túl kismillió más sérülés is előfordulhat a "csúnya válások" során, mikor a szülők ellenségeskedése nem szűnik meg a fizikai elválással.

De mielőtt belenéznénk ebbe a témába, vessünk egy pillantást az előzményekre. Tényleg csak röviden szeretném megemlíteni, mivel korábbi bejegyzésemben már írtam a titok rossz hatásáról (Pszt!Ez titok!). És ez a szülők közötti konfliktusra, az esetleges válásra is igaz. Még mindig divatos dolog, hogy a gyereknek, gyerekeknek nem mondják el a feszültség okát, sőt, sokszor magát a válást sem, és hónapokig hazugságban tartják őket. Ez semmiképpen sem jó ötlet, mert a feszültség megjelenik így is a gyerekben, csak nem fogja érteni, és esetleg irreális félelmei jelenhetnek meg, és közben elveszti bizalmát szülei felé. Fontos a gyerekeknek, hogy tudják, mire számíthatnak. El lehet nekik mondani tényszerűen, hogy mi történik, hogy ez a szülőknek is fáj, és ettől még az apa az apa marad, az anya pedig az anya. Fontos lenne, jó lenne, ha nem kellene a gyereknek hallgatnia az egymás bántását, minősítését, hiszen a gyereknek még mindig fontos a másik fél is. És remélhetőleg az is marad. A titok itt sem szükséges, el lehet mondani, hogy haragszik anya apára, vagy fordítva, de ez nem befolyásolja őt abban, hogy szeresse. Persze beszélni könnyebb erről, a legjobb az lenne, ha megengednék valójában a gyereknek a másik szülővel való együttlétet bűntudat nélkül.

A jó válás egyik tényezőjét már az előbb leírtam: nyíltan kell beszélgetni a gyerekekkel, hogy ez mindenkinek fájdalmas, feszültségekkel teli, ők sem így tervezték. A másik sarkalatos pont a másik szülő elfogadása. A válással megszűntek házastársak lenni, immáron nem egymás párjai, de ettől függetlenül szülők. Ebben a témában mindig össze fognak tartozni, és valamilyen szintű egyezségre kell jutni, hogy ne a gyerek legyen a fegyverük.

Mivel a szülőség örök életre szól, el kell fogadni, hogy gyermekük vágyni fog a másik szülőre is. Most jöhetnek azok a példák, mikor megtagadta, vagy távolságtartó lett a gyerek az otthont elhagyó szülővel...persze. Hiszen csalódott ő is. Meg kell adni neki az időt, hogy újra közeledjen. De ebben az otthon maradt szülőnek is segíteni kell, mégpedig nem azzal, hogy ellene beszél. Meg kell adni a jogot a gyereknek, hogy a másik szülővel legyen, kötetlenül, akár spontán, és ne legyen ettől bűntudata. Sok esetben azért nem javul meg a viszony, mert a szülő, akivel a több időt tölti, szavak nélkül - vagy akár azzal- ellene beszél, s így nem meri jól érezni magát az otthontól távol.

Annak ellenére, hogy fontos az elment szülővel való rendszeres találkozás, nem a legjobb megoldás, ha egy hetet itt tölt, egy hetet ott. Fontos, hogy a gyerekeknek legyen egy bázisa, egy otthona, és a másik szülőnél is legyen fogkeféje, törülközője, esetleg szobája, de csak mint második lehetőség. Nagyobb bizonytalanságot élnek meg, ha folyamatos a változás az életükben, nincs hova tartozniuk. Kell egy állandó otthon. Pozitív tényező azonban, ha megteheti a spontán találkozást. A láthatás válhat zsaroló eszközzé a két szülő között, de nagyon jó lenne, ha ezt elengedve a gyerek érdekeit néznék, és akkor lehetne hirtelen felindulásból találkozni, nem csak az előre eltervezett, bíróság által engedélyezett időpontban. Arra azért érdemes ügyelni, hogy eközben meglegyen a napi rutin, a rendszeresség is. Illetve -főleg nagyobb gyerekeknél- megfigyelhető néha, hogy a gyereke ráállnak a szülők kijátszására, s így nem nagyon tanulnak meg alkalmazkodni. Ez többnyire olyan esetekben jöhet szóba, mikor a két szülő nem beszél, és a gyerek maga dönti el, hogy mikor, melyik szülő szabályának felel meg. Többnyire ezért is érdemes a fontos dolgokban ugyanazt követleni, ugyanazt képviselni.

Még zárásképp essen szó az új partnerekről. Ha a szülőnek új párja lesz, mindig felmerül a kérdés, hogy mikor, hogyan mutassa be, mennyire vegyen részt a gyerekkel való találkozásokon. Általában elmondható, hogy a "minél hamarabb" a legjobb megoldás. A gyerekek úgyis megérzik. Viszont számítani kell arra, hogy nem feltétlenül lesz kedves, elfogadó a bemutatáskor. Hagyjanak neki időt, és nem kell direkt tenni a "gyerek meghódítására", csak legyenek önmaguk, legyenek visszafogottan kedvesek, és cselekedeteikkel közvetítsék, hogy elfogadják a gyereket úgy is, ha nem szereti, elutasítja kedvesüket/önöket-még.  Miközben beengedték a komoly kapcsolatot közös életükbe, maradjanak meg néha kettesben eltöltött idők is gyermekeikkel. Ez családban élőkre, elváltakra, felnőttekre, gyerekekre, mind-mind igaz.