A mai napon töltöttem egy kis időt a facebook-on. Erre a portálra abszolút lehet számítani, ha népszerűsíteni szeretnék valamit. Szerettem volna, hogy minél többen olvassák ezt a blogot, így "postoltam" többször a "linkemet". Nagyon jól jött most nekem, hogy létezik ez az oldal. Hiszen egyszerre több száz ismerős láthatja, hogy mi történik velem. Mármint ha kiteszem. És akkor is nagyon jól jön, mikor olyan emberekről kapok információt, akikkel nem tudok rendszeresen találkozni, akik nagyon messze laknak. Például Amerikában élő unokatestvérem gyermekének születéséről, a kis Charlotte-ról készült képeket is ott osztották meg. Nagy dolog, hogy tarthatjuk a kapcsolatot távoli és közeli ismerősökkel is. De akkor miért van mégis bennem egy rossz érzés, mikor a "facebookolásra" gondolok?

Pár hónappal ezelőtt vezetett meditációt tartottam Szolnokon a Szer-telen Ifjúsági Házban. Nem volt váratlan, két hetente mindig ott voltam, és előtte való nap a közös alkalmon emlékeztettem is őket rá. Másnap nem jelent meg senki. Miután erről beszélgettünk, az egyik tizenéves fiú közölte velem, hogy "de hiszen nem is volt vezetett meditáció, mivel nem volt fent facebook-on event-ként!". Wow! Nem is tudtam, hogy ha a facebook-on nem jelzek valamit, az nem is létezik. Azt hiszem ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy mi is a bajom ezzel az oldallal.

Úgy tűnik, hogy ami azonnal nem jelenik meg az oldalon, amire azonnal nem lehet választ kapni, az vagy szörnyű, vagy nem létező. Sokszor fogalmazunk úgy, hogy a "mai rohanó világban", de nem tudom, hogy meddig akarunk rohanni. A facebook-on azonnali kielégülést kapnak a fiataljaink, azonnal kapcsolatba tudnak egymással lépni, azonnal felkerülnek az élmények, örömök, fájdalmak. Ebben az "okos telefonok" is rengeteget segítenek. Manapság azt láthatjuk, hogy ami nem megoldható 2 perc alatt (lásd egy mobilszolgáltató reklámjában), az nem csak hogy maradi, hanem elviselhetetlen. Így szép lassan a feszültségek azonnali kiélésével, az örömök azonnali átadásával, akár az agresszió kiélésének lehetőségével megszűnik a belső munka, belső világ. Nincs várakozás, nincs átgondolás, nincs belső fejlődés, nincs türelem. Ha Freud strukturális felépítését vesszük alapul, amelyben az ösztönök (id) irányítására van az ego (én), mely képes késleltetni, s a szuperego (felettes-én) igazít a társadalmi normákhoz, akkor a facebookolás olyan folyamat, ahol az id irányít, vagyis az aktuális késztetések, ösztönök. Mivel az ego fejlődése már csecsemőkorban elkezd kialakulni, hiszen nem kaphatunk meg mindent azonnal, így azt mondhatjuk, a függőség szintjén facebookolás a csecsemőkori működéshez hasonlít.

Emellett azt is észre vettem, hogy az okostelefonok terjedése óta ha egy társaságban vagyok, öt személyből legalább kettő folyamatosan a telefonján lóg, követve, hogy az ismerőseivel mi történik. A probléma az, hogy közben lemarad arról, hogy vele, és a körülötte levő emberekkel mi a helyzet. Így azt mondhatjuk, hogy a jelent nem tudja igazán megélni, mindig "máshol" van. Ugyanez a helyzet kialakulhat internetes szerepjátékokkal is. Mintha megfordulna a valóság és a cyber világ.

Úgy gondolom, hogy ez a probléma egyre súlyosbodik. Legalábbis egyre többet foglalkoznak vele a magazinok, kutatók. Megjelentek a gyorstesztek is, amelyekkel megnézhetjük, hogy mennyire függünk az internettől. Például a Nők Lapja Psziché Magazin 2011. II. évfolyam 2. számában megtudtam egy tesztből, hogy én egyáltalán nem vagyok függő, és óriási szerencsém van emiatt. Én ezt mondjuk a legkevésbé a szerencsének tulajdonítom. Inkább tudatosság, odafigyelés. Ha valakinek már irányíthatatlanná válik az internetfüggősége, játékfüggősége, akkor persze már nehezebb változtatni, és érdemes bevonni egy szakembert, barátokat, családot is. Ami a legkönnyebb megoldás, az azért mégis a megelőzés. Nagyon fontos szerepe van a szülőknek ebben.

Ma már a gyerekek az óvodában megtanulnak animációt küldeni msn-en, vagy interneten játszani, és kisiskolás korukra a facebook profiljuk is felépíthető. A bejegyzésem elején írtam, hogy én is úgy gondolom, hogy a facebook, az internet hasznos tud lenni, így nem az eltiltást tartom jó ötletnek. Főképp, hogy ezzel nagyon kilógna az iskolai közegből, -ami nem mindig baj. Inkább csak annyit gondolok fontosnak, hogy meg kell tanítani őket kikapcsolni a gépet, személyes találkozásokat, valódi kapcsolatokat kezdeményezni. Korlátokat szabni a számítógépnek, internetnek. Így azért azt gondolom, meg lehet találni az egyensúlyt a valóság és a cyber világ között.