A gyermek születése ajándék. Vannak, akik nagyon várják, vannak, akik nehezebb helyzetben vannak, és dilemmákkal küszködnek, de általánosságban azt mondhatjuk, hogy egy gyermek születése öröm. Szokták kérdezni, mit szeretnének, fiút, vagy lányt, mire gyakran az a válasz, hogy „mindegy, csak egészséges legyen”. És mi a helyzet, ha nem az?! Talán ez is olyan helyzet, amire nehéz felkészülni. Már a terhes-gondozás alatt kiderülhet, hogy a magzatnál valamilyen rendellenességet tapasztaltak, de ettől még nem könnyebb a helyzet. Mindenképpen elindul egy belső, lelki folyamat, keresve a hibást, keresve az értelmet. A bűntudat nagyon sok esetben megjelenik, akár csak azért, mert felmerült bennük a gyermek elvetetése, akár azért, mert életvitelüket látják oknak a gyermek rendellenességére. Mit tegyen hát egy szülő, aki sérült gyermeket nevel? Ami szerintem egy nagyon fontos dolog, hogy vizsgálja meg érzelmeit. Azt is, amelyiket könnyű, és azt is, amelyiket nehéz. Sérült gyermek nevelése sokszor felemelő érzés, és aki testközelből tapasztalta, tudja, hogy mennyi szeretetet ad egy gyermek, és mennyit tanulhatunk tőle türelemről, alkalmazkodásról, elfogadásról. Sokszor olyan közösség alakul ki hasonló gyermekek és szülők között, ami egy nagyon biztos alapot, jó kötődéseket jelent. Ezeket az érzéseket és tapasztalatokat talán könnyebb felsorolni. Emellett azonban fontos szembenézni a negatív érzésekkel, és kétségbeeséssel is. Hiszen egy sérült gyermek születésénél a család hasonlót él át, mint a gyásznál. Mintha elgyászolnák azt az átlagos életet, amit minden szülő megálmodik, mikor gyermeket vár. Szükség van arra, hogy a család időt adjon magának, mert ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Természetes, ha olyan érzések jelennek meg, mint a düh, a félelem, a kétségbeesés, a szomorúság, a bűntudat stb. Ezeket az érzéseket megélni, felfedezni fontos, mert anélkül nem lehet továbblépni, hiszen ha nem veszünk róluk tudomást, attól még befolyásolni fognak bennünket. Furcsa paradoxon, hogy ezeknek a negatív érzéseknek a jelenléte természetes, és fontos lehet, hiszen ez a hiteles érzésünk, és teljesen adekvát. Ha képesek vagyunk észrevenni, képesek leszünk elengedni. Így nem fognak eluralkodni rajtunk. Persze van egy folyamata ennek, amelyben először egyfajta tagadás figyelhető meg, mintha nem is Önnel történne ez. Majd mikor már realizálódik élethelyzete, fokozatosan előkerül a düh, ellenkezés. Ilyenkor a szülők gyakran keresik az okokat, hibásokat, hogy a saját negatív érzések helyében táplálni tudják a haragot. Majd szép lassan, előkerül a szomorúság, levertség. Mintha az egésznek nem lenne értelme. A legvégén sikerülhet eljutni az elfogadásba, sikerül elfogadni, hogy gyermeke sérült, most az Ő gondozása az Ön feladata, és ebben reális megoldásokat, segítőket, stb. keres. Amikor elér ebbe a szakaszba, az nem jelenti azt, hogy már soha többé nem jelennek meg negatív érzések. Sokkal inkább jelenti azt, hogy már megtapasztalta gyermekével a kapcsolatot, megértette, hogy másképp, de mégis felnevelheti Őt, időnként azonban előtérbe kerülnek a régi érzések. A csalódottság, hogy így alakult, a bűntudat, hogy felmerült korábban, hogy nem tartja meg, vagy egyszerűen a fáradság, és a düh azért, hogy másképp kell élniük. Időnkénti hangulati változás mindannyiunknál megfigyelhető. Amennyiben ez gyakori, és nehezíti mindennapi életét, érdemes segítséget kérni benne. Egy pár szót arról, hogy mire érdemes figyelni egy sérült gyermek nevelésekor: Nagyon nehéz megválaszolni ezt a kérdést, anélkül, hogy a különböző típusú sérüléseket szétszednénk. Teljesen különböző egy értelmileg sérült gyermek egy testi fogyatékostól, vagy egy autisztikus zavarral küzdő egy halmozottan sérült gyermektől. Ami a legfontosabb talán, hogy olyan életritmust találjanak, ami minden családtagnak a legjobb. Hiszen az otthonnevelés szép és nagy áldozat, amely sok esetben az érzelmi biztonságot és a jó fejlődést jelenti, de ha erre a családnak nincs lehetősége, nem szerencsés belehajszolni magukat. A Gyerekeknek - és ez szerintem minden gyerekre igaz - jobban jön egy olyan szülő, aki aktuálisan rá tud hangolódni, figyelni tud rá és érzelmileg jelen van, mint aki túlterhelt. Ha ez azzal jár, hogy segítséget kérnek a nevelésben, gondozásban, akkor is. Inkább rövidebb ideig legyen jelen 100%-ban, mint felületesen folyamatosan elérve. Ami a személyiségfejlődés és nevelés részéről fontos lehet, hogy megtalálják azt az elvárási rendszert, amely megfelelő a gyerek számára. Hiszen másképp fog alakulni a fejlődés egy átlagos gyerekhez képest, de attól még bizonyos életkori változások ugyanúgy megjelennek (pl. serdülőkori hormonális változás, nemi szerepek). Sok esetben előfordul, hogy a sérült gyerekektől nem várnak el semmit, nincs következménye a tetteinek, stb. Ezzel azt érik el, hogy nem tud fejlődni még magához képest sem. Ezért nagyon fontos lehet, hogy minél jobban fejlesszék önállóságát, kontrollját, érzelemkifejezését a gyermeknek, amelyben egy bizonyos szint fölött nem tud fejlődni - és fontos ezzel tisztában lenni -, de addig viszont érdemes motiválni, hogy érettebb legyen. Amennyire lehetséges, azért ne térjen el a kortársaitól, hisz vannak különbségeik alapjáraton is.