A kisgyerekeknek már viszonylag korai életkortól lehetõségük van közösségbe menni, ha a szülõk is így akarják. Tudjuk, hogy a bölcsõde akár 9 hónapos kortól fogadja a gyerekeket, amíg át nem kerülhetnek az óvodába, ami pedig 3 év után történik. De a két intézmény között nagy különbség van, annak ellenére, hogy mintegy folytatólagosan követik egymást. A gyerekek is sokat változnak ez alatt a 3 év alatt. Nézzük is meg, hogy mi jellemzõ a picikre, akik bölcsis korúak.

Ha Freud-ot akarjuk emlegetni, akkor a legfontosabb történés ebben az idõszakban, hogy elkezd fontossá válni a szobatisztaság kérdése. A gyerek számára örömforrást jelent, hogy kakil, és elég nagy hangsúly is tevõdik arra, hogy ezt mikor csinálja, hol csinálja, hogyan csinálja, és egyre jobban próbálják a szülõk és más felnõttek bizonyos szabályok közé terelni ezt a cselekvést. Az analitikusok szerint szimbolikusan ez az örömforrás a felnõtt korban is meg tud maradni, mint például zsugoriság, kapzsiság, vagy túlzott rendmánia illetve rendetlenség képében, amennyiben nem megfelelõen zárul ez az idõszak. Erickson kicsit tovább vitte a gondolatot, és szerinte a produktum, az alkotás van a fõ központban, így a gyerek ebben az idõszakban képes az autonómiát megélni, ellenkezõ esetben negatív érzések, mint kétségbeesés jelenik meg hosszú távon. Azt is megfigyelhetjük ebben a korszakban, hogy a gyerekek ambivalensen, vagyis szélsõségesen változóan viszonyulnak anyukájukhoz. Mahler ezt a szakaszt az újraközeledésnek nevezte el, ugyanis a gyerekek itt kezdik el megélni az autonómiájukat is, és dacolnak az egyedül cselekvéshez, de eközben szoronganak is, mert megélik, hogy kicsik, az anyukától különálló személyek, és szükségük van az anyukára (szülõre) az élethez. Így egyik részrõl nem engedik, hogy helyette csináljanak meg bármit, más részrõl viszont igénylik, hogy az anyuka/apuka/gondozó a rendelkezésükre álljon.

Ha ezeket a fejlõdési lépcsõket nézzük, akkor jogosan jutunk arra következtetésre, hogy a gyereknek igazából jobb lenne, ha mellette tudna maradni az anyuka, vagy olyan gondozó, aki közel áll hozzá. Hiszen kötõdik már, vágyik támogatásra, de az önállóságának próbálgatása miatt rapszodikusan, azaz mindig rendelkezésre kellene állni, hogy pont akkor, amikor szükség van az anyukára, akkor ott legyen. Na de…

Több nehezítõ tényezõ is beleszól a nevelésbe. Nézzük elõször is a kistesó témát. Gyakran fordul elõ, hogy pont ebben az életkorban születik a második/harmadik gyerek, hiszen praktikus, hogy ne legyen túl sok év a tesók között, és még úgyis otthon van az anyuka a nagyobbikkal. Ilyen esetben hasonlót él meg a gyerek, mint amit a bölcsõdében megélhet, hogy az anyukája nem tud ott lenni, amikor szüksége van rá. Ezt a helyzetet fel lehet oldani azzal a lehetõséggel, hogy találnak egy olyan idõpontot, ami a nagyobbik gyereké, hogy az újraközeledést megélhesse, míg a nap többi részében az önállóságot gyakorolja.

Másik nehezítõ tényezõ a munka. Kevesen tehetik meg, hogy csak úgy otthon maradnak a kicsivel, és kihagyják a bölcsit. És ez ellen nem is tudok, nem is akarok semmilyen érvet felhozni.