Már az iskolakezdéskor terveztem, hogy megírok pár gondolatot a kis "elsősök" és szüleik helyzetéről. Szerintem nagyon izgalmas ez a váltás, amit mind a gyerekek, mind a szülők átélnek ilyenkor. Érdekes látni, hogy mennyi változat lehetséges, hogy ki, hogyan kezeli ezt az újdonságot. Bizonyos szülők már hosszabb ideje készítik a gyereket a kötelességre, szabályokra, tanulásra, hogy megfeleljenek az iskolában. Mások az utolsó pillanatig húzzák, hogy szegény gyereknek minél később kelljen beállnia a sorba, ahol a sok feladat várja. A gyerekek is másképp állhatnak hozzá: van, aki várja, és van, aki fél tőle. Van, aki már korábban elkezd tanulni, mert érdekli például az olvasás, írás, míg mások szeptemberben kénytelenek elkezdeni ezekkel foglalkozni. Ami biztos, hogy ez egy mérföldkő abban, hogy összemérjék magukat a gyerekek, és tulajdonképpen a szülők is.

Először is szerintem az egyik legnehezebb kérdés, hogy a megfelelő iskolát tudják-e választani a gyermeküknek a szülők. Sok esetben találkozom olyan helyzettel, hogy a gyerek nem tud megfelelni az adott iskolában, vagy akár az adott osztályban, és ez konfliktust eredményez a gyereknek, a szülőknek, a pedagógusnak. Nehéz is ennyi mindent összeegyeztetni. Hiszen figyelembe kell venni a gyerek képességeit, illetve tehetségét, vagy bármilyen speciális igényét. Lehet, hogy egy iskola zseniális pedagógusokat tart, és az ott végzett gyerekek 90%-a egyetemre meg a későbbiekben, de annak az adott gyereknek az igényeit nem tudja figyelembe venni, nem képes a figyelmét fenntartani, vagy egyéni ütemet, elbírálást biztosítani, akkor nem fog tudni teljesíteni. Pedig esetleg más körülmények között -például kisebb létszám, rugalmasabb oktatási rendszer- gyorsan fejlődhetne, és ugyanúgy egyetemre kerülhetne a későbbiekben. Ami még nagyon fontos, az maga a tanítónő személye. Főképp alsóban a gyerekek azért tanulnak, mert fontos nekik a tanítónéni. Persze jó esetben megmaradt még az az érdeklődés, ami az óvodában jellemző, és ugyanolyan lelkesedéssel nézegeti a környezet könyvet, mint ahogy egy zsákmányul ejtett földigilisztát nézett korábban. Mégis rengeteget számít az, hogy az osztályfőnök milyen hatással van a gyerekre, hogyan tudja motiválni, hatni rá, és hogyan tudnak egymáshoz alkalmazkodni. Ebben az is nagyon fontos, hogy a szülő hogyan tud kijönni az adott tanítóval. A jó kapcsolat sok1at dobhat a gyerek jövőjén, és nem azért, mert így jobb jegyeket kap, hanem azért, hogy fölösleges feszültségek ne legyenek a gyerek és az osztályfőnök között.

És ez még csak pár gondolat volt az iskolaválasztással kapcsolatban. Felmerül még olyan kérdés is, hogy inkább állami, vagy valamilyen alternatív iskola tenne jót a gyereknek. Inkább a szigorú, egyértelmű határokat adó iskola, vagy a liberálisabb, szabadabb elvű iskola segíti a gyerek jövőbeli sikerességét. Mitől fejlődik a leginkább a személyisége? Milyen nyelvet, milyen intenzitással tanuljon? A versenyszerű sport sikerélményt ad-e neki, vagy csak a hajtás és a feszültség jár vele? Mennyi különóra építi őt, és mi az, ami már leterhelő, és visszaüthet. És talán ezek a kérdések még több kérdést szülnek. Így az első megmérettetés is már nagy kihívást jelent. De azt gondolom, hogy jól tudnak dönteni. Ennyi idős korukra már sok mindent megtanultak a gyermekeikről, és biztos vagyok benne, hogy megérzik, megfigyelik, hogy melyik lehetőség a legjobb az Önök esetében. És persze sokszor olyan tényezők is befolyásolják a döntést, ami elsőre nem túl kedvező (anyagi helyzet, távolság, vagy más külső hatások). De a gyerekek az életre készülnek fel, így ezeket a helyzeteket is vissza lehet forgatni pozitívba. A gyerekek sokkal rugalmasabbak, mint gondolnánk!

Oké, megvan a megfelelő iskola. A megfelelő osztály és tanító. Jöhet a második megmérettetés: hogyan tud beilleszkedni a gyerek. Mennyire képes alkalmazkodni a keretekhez, szabályokhoz, elvárásokhoz, és mennyire képes a közösség aktív tagja lenni?
Hiszen most aztán nem lehet menekülni, ott az a sok hasonló korú gyerek, így biztosan érdemes összevetni, ki, hogyan boldogul, ki hogyan nevelte gyermekét.
Persze ez bizonyos fokig természetes, hogy próbáljuk megítélni, a mi gyermekünk mennyire "normális", vagy a többiekhez képest hol tart a fejlődésben, mennyire okos. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy mindegy gyerek más, és minden gyerek máskor, máshogyan érik meg az iskolára. Persze van egy átlagos intervallum, és sok gyerek képes végig ülni 45 percet már 7 évesen, de fontosabb azt meglátni, hogy ez nem egyik pillanatról a másikra megy. A gyerekeknek bele kell tanulniuk az új rendszerbe, ami azért jelentősen más, mint az óvoda. Sok szülő és sok gyerek nem készül fel erre az időszakra. Ilyenkor jönnek a nehézségek.

Az óvodából való ballagás után jön a nyár, amikor ki lehet engedni. Jönnek a nyaralások, a különféle "ajándékok" az iskolára (pl.: táska, tolltartó, stb.), majd szeptemberben egy diszkrét évnyitó ünnepély után elvárjuk, hogy a gyerekek 4-5-ször negyvenöt percet végig üljenek, majd egy ebéd és egy rövid udvari játék után órákat házi feladat írásával töltsenek. Valljuk be, ez azért nagy váltás. Ahhoz, hogy megfelelően vegyék az akadályokat a gyerekek, erre érdemes egy folyamatot építeni. Nem azt mondom, hogy tanulják át a nyarat, inkább azt, hogy az év elején még nem érdemes túl sokat elvárni ezektől az iskolásoktól. Már a nagycsoportban elkezdik szoktatni őket ahhoz, hogy vannak kötelező feladatok, illetve különórákon is részt szoktak már venni. Ha ezek a gyerek érdeklődési köréhez illeszkednek, és megéli a kötelezettséget, de mégsem erőltetett az elfoglaltság, akkor szép lassan kialakul benne, hogy bizonyos dolgok kötelezőek, ki kell tartani egy feladat/különóra mellett. Illetve nem szabad elfelejteni, hogy a gyerekek attól még gyerekek maradtak, hogy eltelt pár hónap az ovi vége óta. Szükséges minden nap a játék, a mese, hogy épüljenek lelkileg, hogy kikapcsolódjanak. Délután talán fontosabb is, mint a házi feladat. Nem fog tudni a kötelességére koncentrálni, ha nincs lehetősége kiengedni, felszabadulni már akár házi feladat írás előtt is. Addigra ő már túl van fél napi tanuláson!

Persze vannak olyan gyerekek, akiknek az ilyen tanácsok ellenére sem megy könnyen az alkalmazkodás, a beilleszkedés. Érdemes ez esetben segítséget kérni, összefogni a gyerek körül levő szakemberekkel, családdal együtt olyan kereteket, légkört biztosítani, ami segíti a gyereket a változásra. Hiszen itt szó lehet még éretlenségről, vagy valamilyen rosszul megtanult sémáról. Azonban ha megmarad az ellenszegülés, folyton a folyosóra küldik, nem fog neki menni a tanulás, és nagyon megnehezíti saját helyzetét, magatartászavarok állandósulhatnak, pedig lenne lehetősége, tehetsége, önbizalma a sikeres, harmonikus élethez