Ma reggel, mikor felkeltem, az az érzésem támadt, hogy nem bírom ki, ha nem hallgatok egy kis zenét a nap elindítása előtt. Mintha fontosabb lett volna, mint a reggeli, vagy bármi már. Velem sokszor előfordul, hogy a zenéből nyerek erőt, vagy pont abban fejezem ki fáradságomat, idegességemet, örömömet, bármit. Miközben ezeket felelevenítettem, azon gondolkodtam, hogyhogy valakinek ennyire fontos a zene, másnak meg egyáltalán. Mert biztos vagyok benne, hogy nem csak annyi, hogy valakinek van tehetsége hozzá, hiszen rengetegen kötődnek úgy a zenéhez, hogy közben ők nem zenélnek, nem "értenek hozzá".

Azt hiszem nálam mindenképpen azzal indult, hogy édesapám zenész. És édesanyám is zenélt, szereti a zenét. Szóval biztos vagyok benne, hogy már magzati koromban sok zenét hallottam/hallgattam. Igaz, ilyenkor a legfontosabb, és legnagyobb biztonságot adó hang az édesanya hangja, illetve belsőszerveinek mozgása, hangja (pl.: szívdobogás, légzés, gyomor, stb.). Emiatt csecsemőként könnyebb megnyugtatni ilyen hangokkal. Például ha felveszik a mellkasukra, és megnyugszik könnyedén a kicsi, abban szerepet játszik a szívdobogásnak ismerős hangja. A picik halk, tompa (mintha vízen keresztül hallanák), egyszerű zenéket szeretnek, többnyire a természet hangjait. Nem véletlen, hogy a csecsemők számára készített altatást segítő készülékekben óceán, vízesés, eső, stb. hangja hallható. Illetve megismerik azokat a zenéket, amiket magzati korukban hallottak. egy várandós ismerősöm babája táncolni kezdett, mikor az öcsém Bartókot játszott, s ezeket ha rendszeresen hallgatják, közel fog állni hozzájuk. Egyfajta előhangoltságot jelent. Míg ez a baba kedveli a komolyzenét, egy másik ismerős bébi 3 hónaposan is csak rock 'n roll-t volt hajlandó mosolyogva hallgatni.

A gyerekek kicsik, de nem hülyék. Ezt ár azt hiszem egyszer emlegettem. És ez az ízlésükre is igaz. Sokkal jobb, ha igényes zenét hallgattatunk velük már kisgyerekkorban. A régi mesék régi zenéi igényesen meg voltak komponálva, hangszerekkel, mondanivalóval. A mai meséknél érdemes azt is megvizsgálni, cenzúrázni, hogy ne egy populáris, 3 hangból és 2 akkordból álló dallammal próbáljuk lekötni a gyereket. Hiszen itt alakul ki az igényessége, a zenéhez való viszonya. Ebben a korban már el lehet kezdeni a zenélést. Mármint nem a "zeneiskolába viszem és megtanítják neki a hangokat kottázni és lejátszani egy bizonyos hangszeren", hanem ritmushangszereken, vagy más hangszeren való spontán, improvizációs zenélés akár együtt a szülőkkel, akár más gyerekekkel. Óvodásoknak, kisiskolásoknak vannak zenés foglalkozások, amelyeken megtanulják mozgósítani belső érzéseiket, impulzusaikat, és népdalokat tanulnak, ritmushangszerekkel ismerkednek. De a legjobb az otthon éneklés, játszás a zenével.

Többnyire iskolás korban, 8 év körül szokták elkezdeni a zeneiskolai tanulmányokat. Ez a rendszer nagyon sokat ad, és közben sok korláttal jár. Én sem a zeneovis, sem a 10 éves zeneiskolás tanulmányaimat nem adnám oda semmiért! A rendszerbe kerülés persze meghatározza, hogy milyen zenét, hogyan tanítanak, így ha valaki később ebből ki akar törni, könnyűzenével, improvizációval foglalkozni, mint ami eredendően a természetünkben van, akkor le kell győzni a zeneelmélet, a tanárok összeráncolt szemöldöke és meg nem értettség feszültségét. De megéri! A zeneiskolai alapokkal olyan tudást nyerhet a gyerek, amit nem nagyon tudnak tőle elvenni, és jó építkezési alap ahhoz, hogy fiatalként, felnőttként építkezni, töltekezni tudjon a zenéből.

A zenélésről rengeteget lehetne még írni, és biztosan fogok is. Nagyon széles a skála, amire lehet a zenét "használni", bár én jobban szeretek úgy gondolni Rá, mint egy személyre, aki végigkíséri az életemet, aki megtanít érzelmeket kifejezni, kommunikálni, megérteni mások jelzéseit, így nagyon sokat segít a társas képességekben, feszültségoldásban. Azt hiszem sokkal kevesebb ember lennék, ha nem zenélnék, és nagyon hálás vagyok, hogy ennyit meríthetek belőle. Csak bátorítani tudom önöket arra, hogy ezt ne hagyják ki gyermekük életéből!