A mai napon itt járt nálam a húgom. Elég jó kapcsolatban vagyunk, és szeretem kikérni a véleményét. Ez független attól, hogy ért hozzá, vagy nem; divatról, életvezetésről, zenéről, politikáról, kultúráról van-e szó. Egyszerűen szeretem megkérdezni, hogy mit gondol róla. Ma épp azt kérdeztem meg, hogy miről is írjak. Azt javasolta, hogy írjak róla...mondjuk a gyerekkoráról, vagy mostani életszituációkról. Így a mai téma a húgomból, Julcsiból indul.

Persze nem gondolom, hogy a kedves olvasók arra kíváncsiak, hogy milyen volt óvodában, és miért váltott iskolát. Meg persze furcsa is lenne az ő élményeiről írni. Így inkább azt írom le, milyen is volt nekem, mikor őt megismertem. 1987-ben történt az eset, és egy szép, karácsonyi ünneplésen voltunk, december 24-én. Az én ajándékaim mellett egy mózeskosár is volt a karácsonyfa alatt, benne egy csöppséggel. Mondanom sem kell, kissé megzavarta az addigi életemet. Ahelyett, hogy azt lesték volna a felnőttek, hogyan nyitom ki az ajándékokat, hirtelen mindenki "ezzel a sírós, csúnya, fura lénnyel" foglalkozott. Persze az évek során sokat változott a viszonyunk, és -mint ahogy a bejegyzés elején írtam-, nagyon is számít a véleménye, és a vele való kapcsolatom. Ezután egy öcsi nem volt kihívás...:)

Azért tartottam fontosnak leírni saját élményemet is, mert úgy gondolom, hogy akármilyen jól is van tálalva egy gyereknél, főleg egy elsőszülöttnél, mindig traumával jár egy kistestvér születése. És az, hogy az elején nehézségekkel jár, nem jelenti azt, hogy a későbbiekben ne lehetnének elválaszthatatlan barátok/barátnők. De ami biztos, ezt a természetesen megjelenő féltékenységet könnyen fel tudják nagyítani a szülők, hogy az ellenkező irányba induljon el a változás, és ne álljanak szóba egymással a testvérek egy idő után.

Mint azt már az előbb is említettem, a testvérféltékenység jelen van. Csinálhatunk úgy, mintha nem lenne, de sokszor az csak ront a helyzeten. Így hát inkább beszéljünk róla. A gyerekek személyiségében sokat számít, hogy hányadikak a sorban, hány testvérük van, milyen a nemi eloszlás a testvérek között, mekkora a körkülönbség. De induljunk ki abból a helyzetből, hogy egy gyerek egyedül van. Az elsőszülöttség kiváltságos helyzet. Az újdonság öröme, a teljes figyelem, a teljes idő, percenként készített képek, büszkélkedés. Az elsőszülött gyermek folyamatosan a középpontban van. És ez így helyén is van. Ám nem tart ez örökké (mindenkinél). A gyerekek számára nem érthető annyira a születésről, növekedő hasról szóló beszélgetés, míg meg nem látják testvérüket, akit sokszor vissza akarnak vinni a kórházba, mert nem tetszik nekik. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy fölösleges a beszélgetés, a felkészítés!Sőt! De a valódi szembesülés akkor történik, mikor meglátja testvérét, és a pici nem tűnik el, nem viszi senki haza, hanem ott van a családdal, velük. Ilyenkor jelenik meg a gyerekekben a szorongás, s kezdenek el az anyához és apához még jobban ragaszkodni. A gyerek azt élheti meg, hogy nem szeretik, nem figyelnek rá, elvesztheti szüleit, és ennek a testvérük az oka. Sok mindent tehetnek annak érdekében, hogy a gyereknek ilyen irányú frusztrációit enyhítsék. Még akkor is, ha a kicsivel sok időt kell tölteni.

De nézzük meg, hogy milyen is lehet, mikor a testvérféltékenység eluralkodik a gyermekünkön. Sok esetben megfigyelhető, hogy nyíltan ellenséges lesz a kicsivel, és a családdal is. Annak ellenére, hogy korábban visszahúzódó volt, feleselős, dühöngő, agresszív gyerekké válhat. Az is lehet, hogy visszahúzó lesz, és szorongásait más területen éli meg, például újra bepisil, bekakil, rágja a körmét, betegessé válik, rosszul alszik, étvágytalan. Olyan is előfordulhat, hogy látszólag kedves a testvérével, és engedelmesen viselkedik, ám testvére felé tanúsított "kedvessége" bántja a kicsit. Például megetetés címszó alatt a szájába nyom ételt, mikor a kicsi nem szeretné, vagy épp az ölelgetés közben megcsípi, vagy "véletlenül" elbotlik benne. Ezekre mind figyelni kell, és gátat kell neki szabni. Az, hogy megértjük gyermekünk érzéseit, nem jelenti azt, hogy bármit megtehet. A határokat önök állítják fel, ám ebben benne kell lennie a nagyobbik gyereknek is. Ne szidják le túl szigorúan, inkább magyarázzák el neki -a saját szintjén-, hogy nem szabad csinálni. Ha ezek az ellenséges érzések szimbolikusan jelennek meg, például rajzban. játékban, mesében. azt hagyják nyugodtan. Persze érdemes figyelni, hogy milyen hosszan van jelen, de egy játékbaba testvér megleckéztetése, a mesehős testvérének beáldozása a sárkány oltárán, vagy épp egy kicsi baba balesete lerajzolva, mind segítheti a feldolgozást, a feszültség kiélését.

Ha megértjük, hogy mi is az, ami miatt az elsőszülöttünk feszült, könnyebb megvigasztalnunk. Már azzal is segítik, ha kiélheti mesében. rajzban, játékban az új helyzet viszontagságait. Szép lassan ezeken a történeteken változtatni is lehet, ahol a testvérek megtanulnak együtt élni, egymásra számítani, egymást megmenteni. Ha nem folyton fegyelmezést kap a nagyobbik, hanem biztosítva van a szülők szeretetéről, van egy kis ideje, ami csak az övé, a család és barátok róla is tudomást vesznek, ezek mind-mind segítik azt, hogy a későbbiekben ő is teljesen elfogadja kisebb testvérét. Ha a kicsi körüli teendőkben szerepe van a nagyobbiknak, segíthet az anyának, de közben ha akar, egyedül játszhat, ezekkel megélheti, hogy fontos szerepe van, és erre nincs rákényszerítve. Ha további tippek érdeklik Önöket, nézzék meg a http://gyermekkorifeltekenyseg.megabyet.net/jo-tanacsok-a-testverfeltekenyseg-kezelesere oldalt, ahol hasznos tanácsokra lelhetnek.

Zárásképp csak emlékeztetni szeretném Önöket, hogy vannak nagyon jó testvéri viszonyok. A testvér az a barát, aki egész életünkben velünk van, és mindig számíthatunk rá. Az eleje kicsit döcögős, és sokszor serdülőkorban felerősödnek újra az ellentétek. De ha mindkét, mindhárom, stb. gyerek azt éli át, hogy szülei szeretik, nem egyformán, de ugyanannyira, akkor kialakul a koalíció közöttük. Megélik, hogy különbözőek, de mégis valahol egy egység, egy család tagjai. És ez az a kapocs, amit szinte egyáltalán nem lehet megszüntetni, soha.

Ezt a cikket ajánlom Húgomnak (http://www.juliastandovar.com/index.php) és Öcsémnek (http://www.studiologia.hu/)