Nem csak az utóbbi napokban, hetekben, hanem már egy jó pár éve, évtizede felmerül a kérdés a nőkben, hogyan lehet a tőlük elvárt szerepeket megélni, és jól teljesíteni egyidőben. Ahogy a címből is kiderül, a nők szerepe életük során változik, de ez nem úgy működik, hogy egy korábbi lecserélődik egy újabbra, hanem újabb és újabb szempontok merülnek fel. Persze nem akarom ebből kizárni a férfiakat, hiszen ez rájuk ugyanúgy igaz, egyszerre férfiak, férjek és apák, de valahogy a nőknél ez mégis sokkal inkább felmerül kérdésként:

-hogyan tudok önálló nő maradni, miközben feleség is vagyok?
-hogyan vagyok jó feleség, mikor már van gyerekem?
-hogyan legyek dolgozó nő, anya, feleség?
-hogyan legyek jó anya az egyik, s közben a másik gyermekemmel is?

A kérdéseket csak növelni lehet, ha még egyéb tényezőket is beveszünk a körbe. Például azt, hogy a feleség szerepébe beletartozik a megértő, türelmes nő, a házias, gondoskodó asszony és a csábító, titokzatos nőci. Jogos, hogy felmerül a kérdés, hogyan lehetne ezek között lavírozni, hogyan lehet ezeket irányítani, megtalálni az egyensúlyt. Például a férjünkkel nőciknek maradni, miközben gyermekükkel gondoskodó anyák, és türelmes, megértő nők eközben. De ne rohanjunk ennyire előre. Először nézzük meg, hogy mi szokott megváltozni a gyerek születésével, miért merül fel problémaként ez a kérdés.

Az első nehézség, ami meg szokott jelenni, a házasság megkötésével adódik. Persze nem rögtön, hanem ahogy egyre természetesebb, hogy a másik személy a "miénk", és nem kell tenni azért, hogy mellettünk legyen. Ez persze nem igaz, és egyáltalán nem a házasság ellen beszélek, sőt, ezek a problémák megjelenhetnek ugyanúgy hosszútávú élettársi kapcsolatban is. A fő gondolat az, hogy a párunk, a férjünk nem csak úgy, érdemből van mellettünk, akit ha "megszereztünk", nincs több dolgunk. Mivel a házasság egy nagyon erős kapcsolat, ugyanúgy változások vannak benne, ugyanúgy dolgozni kell érte. Így ha az ember "hirtelen" feleség lesz, ugyanúgy meg kell tartania a "nőci" szerepét is, hiszen a a szexualitás, a játék, a vonzalom ugyanúgy része kell, hogy legyen kapcsolatuknak. Ezt a házasságon kívül még egy valami tudja megzavarni: a gyerek születése.

Akik szülők, biztosan átmentek rajta, akik még nem, biztosan tapasztalták már maguk körül, hogy amikor megszületik egy kisbaba, hirtelen ő lesz a központban, minden csak róla szól, és a felnőttek néha még értelmesen beszélni is elfelejtenek körülötte, és ők is csak gügyögnek. Ezzel persze semmi baj nincs, de magában hordoz egy nehézséget, amivel foglalkozni kell. Ebben az időszakban (is) háttérbe kerül a házastárs, élettárs. Ennek egyik oka a rengeteg tennivaló, és persze az első gyermek körüli aggodalmak (jól csinálom?nem rontok el valamit?Hívnom kéne az orvost?...). Az élethelyzettel járó feszültségek pedig tovább ronthatják a szülők közötti kapcsolatot, ha erre nincsenek felkészülve. Ezért fontos arra figyelni, hogy ne érezze egyik fél sem, hogy magára maradt, hogy mellőzve van, hogy "le lett cserélve" egy gyerekre.

Most jutottunk el a fent olvasott címig: Nő vagyok, feleség vagyok, anya vagyok...ez mind? Hogyan lehet összeegyeztetni mindezt? Hiszen csak 24 óra áll a mi rendelkezésünkre is!

Ez az Önök kreativitásán, és igényein múlik. Pár héttel ezelőtt olvastam egy cikket egy nőről, aki úgy döntött, hogy nem szeretne gyereket, számára a párkapcsolat a legfontosabb, és ebben kiteljesül (Psziché Magazin 2011. augusztus-szeptember). Ez az ő döntése, az ő hierarchiája. Nehezebb összeegyeztetni időben, programban, ha az ember egyszerre házastárs, szülő, dolgozó, stb. Szerintem nagyon fontos mérlegelni, hogy kinek mi a legfontosabb, kinek mi a célja, és persze a lehetőségei. Nem szeretném, hogyha azt gondolnák, hogy egy napi 14 órát dolgozó nő, több műszakot vállaló egyedülálló anya, vagy más okokból gyermekével kevés időt töltő személy "eleve rossz szülő", mert ilyen nincs. Sokszor többet ér egy pár óra teljes figyelem a gyerekre, pár óra családos, együttes program, mint egy egész délutános együttlét, melyben a szülők fáradtak, ingerültek, vagy unottak. Az arányok (házastárs, szülő, ember!) megtalálásához figyelembe kell venni saját tűrőképességünket. Ennek fényében mindenki értelmezze úgy a következőket, ahogy a saját életére azt passzolni tudja:

Manapság mindkét szülő dolgozik. Emiatt fáradtak. Közhely, de igaz, hogy a pénz nem boldogít. Amennyire lehetőségük van, annyit dolgozzanak, hogy bele férjen a család, és persze saját maguk. Egyedülálló személyeknél is sokszor lehet látni túlhajszoltságot, mely ugyanolyan káros, mint az, ha a családot hanyagolják el. A munka mellett bele kell férnie valahol az önmagukra irányuló figyelem, a befelé fordulás bármilyen formája (mozgás, relaxáció, fürdés, imádság..), a családdal való együttlét (közös programok, játék a gyerekkel, családi kirándulás..) és a házastárssal eltöltött idő, amely csak kettőjükről szól, amely a házastársak közötti kapcsolatot erősíti.

A gyerekek a hiteles, és egyben levő, lelkileg egészséges szülőkre vágynak. Nem kell éjjel nappal velük lenni. Nyugodtan mondhatják nekik, hogy most nem érnek rá, vagy majd később fognak játszani velük. Fontos azonban, hogy ne ígérjenek olyat, amit nem tartanak be. Ha azt mondták "később", az nem azt jelenti, hogy "ma nem", hanem azt, hogy "nem most azonnal".

A korábbi cikkeimben sokat emlegetem az anya-gyerek kapcsolatot, mely természetesen nem csak az anyára, vonatkozik. Ennek kialakításában szükség van az együttlétre, ezért a gyerekek folytonos elutasítása érzelmi elhidegülést, távolságot fog eredményezni. Legyenek velük kettesben, és legyenek velük az egész családdal is.

Több testvér esetén nehezített a helyzet. Korábbi cikkemben (A kiváltságosság elvesztése, avagy a testvérféltékenységről) már írtam, hogy hogyan hat egyik gyerekre a másik születése. Ennek enyhítésére fontos, hogy legyenek olyan helyzetek, amikor csak az egyik gyerekre figyel a szülő. Lehet, hogy csak fél órára, de akkor ő lehet a teljes középpontban. Sokat javít a kötődésen, ha apa-fia rendszeresen elmennek valamilyen közös tevékenységet végrehajtani, vagy a lány segíthet édesanyjának főzni, stb...Ha érezhetik, hogy egyik-másik szülővel külön-külön is kapcsolódhatnak, fontosnak érezhetik magukat.

Nem tudom, hogy könnyítettem-e a helyzeten. Nem hiszem. Ugyanúgy Önöknek kell megtalálni, hogyan lehet egyensúlyt kialakítani. A fenti pár gondolat iránymutató lehet, hogy miket vegyenek figyelembe. Ne felejtsék ki a férfiakat, férjeket a körből, és persze önmagukat sem! De biztos vagyok benne, hogy egy kis csendességgel, elmélkedéssel, esetenként segítségkéréssel megtalálják az Önök számára megfelelő megoldást, hogy nők, feleségek és anyák lehessenek.